A baba meghalt
Vádemelés egy mendei otthonszülésnél segédkező bába ellen
Súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a vád az ellen a budapesti bába ellen, aki tavaly év elején Mendén segédkezett egy otthonszülésnél. Az újszülött meghalt, az anya kritikus állapotba került.
2014.11.20 11:22MTIGyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a szülésznőként, bábaként egy születésházban dolgozó vádlottat 2012 őszén kereste fel a harmadik gyermekével várandós későbbi sértett, aki első gyermekét császármetszéssel hozta világra.
A második terhessége során egy dúlával (laikus segítő asszonnyal) mendei otthonában vajúdott, de végül még idejében kórházba ment, ahol a szülés problémamentesen lezajlott.
A harmadik, veszélyeztetett terhessége közben a nőt kezelő szülész-nőgyógyász szakorvos felhívta a kismama figyelmét: a legenyhébb fájások jelentkezésekor azonnal menjen kórházba, mert ez esetben a szülés teljes folyamata kórházi körülményeket igényel.
Az asszony ennek ellenére arra kérte a korábbi terhességek lefolyását is ismerő bábát, hogy majd segítsen neki a vajúdáskor, illetve együtt döntsék el, hogy pontosan mikor induljanak a kórházba.
Miután mindenben megegyeztek, 2013 januárjában, a szülés napján a fájások erősödésekor az asszony nem orvost vagy mentőt hívott segítségül, hanem a bábának szólt, aki azonnal indult Mendére, ám mire a házba ért, a szülés már megindult - részletezte a történteket a szóvivő. Tájékoztatása szerint a vádlott még ekkor sem értesítette a mentőket, hanem meleg vizet és takarót kért.
A sértett rövid időn belül megszülte a magzatot, aki nem mutatott életjelet, ezért a bába megkezdte az újraélesztést, illetve már szólt az asszony férjének: hívjon mentőt.
A kiérkező mentősök és egy koraszülötteket gyógyító alapítvány szakemberei is megkísérelték a halott magzat újraélesztését, de nem jártak sikerrel. Az időközben életveszélyes állapotba került szülő nőt a budapesti Szent István Kórházba szállították, és azonnali műtéttel mentették meg az életét.
A vádlott ahelyett, hogy a kiérkező orvosoknak, mentősöknek beszámolt volna az előzményekről, elrejtőzött a ház egyik szobájában - mondta Gyugyi Csilla. A Monori Járási Ügyészség súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a bába ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06