50% igen kell hozzá
Orbán: a parlament feloszlatása lenne a legjobb megoldás
Orbán Viktor a parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből. A Fidesz elnöke erről pártja keddi elnökségi ülése után beszélt - írta az index.hu.
2008.09.09 16:00MTIA Fidesz elnöksége tárgyalt a parlament feloszlatásának lehetőségéről, ám döntés nem született, a kérdésről majd a Fidesz-frakció az évadnyitó ülésén nyilvánít véleményt - írta a hírportál Orbán Viktorra hivatkozva. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke azt mondta, "a kormányzásról nem a pártelvtársakat, hanem a népet kell megkérdezni".
A Fidesz elnöke bízik benne, hogy a parlament "szélnek eresztéséhez" megszerezhető a többség. Az Országgyűlés az Alkotmány szerint - rendkívüli vagy szükségállapot kivételével - kimondhatja feloszlását. Ebben az esetben a feloszlás kimondásától számított három hónapon belül országgyűlési választásokat kell tartani. Az alaptörvény szerint a parlament feloszlatásához az összes (tehát 386) parlamenti képviselő több mint felének igen szavazatára van szükség, ami minimálisan 194 támogató szavazatot jelent.
A Fidesz elnökének kijelentésére reagálva a KDNP szóvivője közölte: ez is egy lehetőség. Mint Halász Zsuzsa elmondta, a KDNP hétvégi kihelyezett frakcióülésén megvitatja ezt a felvetést, majd a közös, Fidesz-KDNP frakcióülésen hétfőn folytatódik az erről szóló megbeszélés. Halász Zsuzsa emlékeztetett arra, hogy a KDNP álláspontja továbbra is egyértelmű, hiszen - mint mondta - az ország érdeke az előre hozott választás megtartása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06