Beutazási botrány
Aki korrupt, mondjon le - követeli a tömeg
A tömeg útvonalát a rendőrség mindenütt lezárta a forgalom elől amikor az Andrássy úton haladtak végig, a Nagykörúton az ott közlekedő villamosokat is leállították. Kövesse ÉLŐ-ben: http://www.atv.hu/elo-adas
2014.11.09 19:19MTI
A kevéssel hat óra után megkezdődött, a NAV vezetőinek lemondásáért szervezett fővárosi tüntetésen résztvevők az adóhatóság Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága elől a Nemzetgazdasági Minisztérium felé indultak.
Vágó Gábor volt LMP-s képviselő a demonstráció elején azt mondta, azért gyűltek össze, hogy tisztán lássanak az évtized botrányában. A politikus egyúttal független európai uniós vizsgálatot követelt.
Vágó Gábor lemondásra szólította fel Vida Ildikót, az adóhatóság vezetőjét, valamint Somos Katalint a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának vezetőjét, Csillag Dezsőné elnökhelyettest és Dávida Mariannát, a NAV ellenőrzési főosztály vezetőjét.
Emellett felmutatott egy általa 1000 milliárd forintos bankónak nevezett lapot, miközben úgy fogalmazott: ennyit húznak ki a zsebünkből az adócsalók úgy, hogy az adóhatóság félrenéz.
Beszéde után a demonstrálók egy platós kisteherautó és a mögötte vitt, egymáshoz varrt magyar és európai uniós zászló nyomában elindultak a Nemzetgazdasági Minisztérium felé. Amikor a tömeg eleje az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky úthoz ért a vége az Oktogonnál tartott.
Az indulás előtt és a vonulás alatt többször is skandálták, hogy "Orbán takarodj!", "Viktátor". A tömegben többek között "Ildikó vakáció, NAV világhírű korrupció", "maffia kormány", "bűnözőknek nem adózunk", "orbánc, hazudtok éjjel és nappal!, takarodjatok!", "fejétől bűzlik a NAV", valamint "elég volt a diktatúrából" feliratú transzparenseket, valamint néhány magyar és európai uniós zászlót lehetett látni.
A vonulás alatt a kisteherautóról felváltva szólt zene, illetve a NAV vezetés lemondását követelő és a kormányt bíráló beszédek.
"Az, aki korrupt, mondjon le" szlogenre folyamatosan kórusban skandálták, hogy mondjon le!
A tömeg útvonalát a rendőrség mindenütt lezárta a forgalom elől amikor az Andrássy úton haladtak végig, a Nagykörúton az ott közlekedő villamosokat is leállították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06