Emmi
Akár ön is lehet kancellár - még nyolc hely betöltetlen
A pályázatokat november 24-ig várják.
2014.11.07 09:18MTIMegjelent pénteken nyolc állami fenntartású felsőoktatási intézmény kancellári megbízás ellátására szóló pályázata a www.kozigallas.gov.hu oldalon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkársága. Azokba az intézményekbe keresnek kancellárokat, ahová az első fordulóban nem találtak megfelelő jelöltet.
A pályázatokat november 24-ig várják.
Az emberi erőforrások minisztere október 31-én jelentette be huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét. Balog Zoltán akkor azt mondta, bár nyolc felsőoktatási intézmény esetében nem találtak megfelelő jelöltet a kancellári posztra, az év végére minden intézményben lesz kancellár. Úgy fogalmazott, a kancellári rendszer a menedzserszemléletet erősíti a felsőoktatásban. A miniszter kiemelte, az intézmények gazdálkodásáért és üzemeltetéséért felelős kancellároknak megfelelő gazdasági ismeretekkel kell rendelkezniük, és ismerniük kell az adott felsőoktatási intézményre jellemző szakterületet is.
Az akkor kinevezett kancellárok november 15-től kezdhetik meg munkájukat.
Palkovics László felsőoktatási államtitkár elmondta, hogy a kancellárok alapvetően az intézmények működtetésével foglalkoznak, az ezzel kapcsolatos feladatokat veszik át a rektortól, akivel szorosan együtt kell működniük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06