A vele zarándokló ikonnal
Hazánkba érkezett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók keresztje
A négy méter magas fakeresztet és a vele zarándokló ikont Románia fiataljai adták át magyar társaiknak ünnepi szentmise keretében vasárnap Nyíregyházán.
2014.11.02 19:24MTIA II. János Pál pápa által elindított, első alkalommal 1984-ben megrendezett ifjúsági világtalálkozó elsődleges célja az volt, hogy megismertesse Krisztus üzenetét a világ fiataljaival.
Az első, Rómában megtartott rendezvényen a fiatalok megkapták a pápától a mára a találkozók jelképévé vált keresztet, amelyet körbehordoznak országaikban, hogy a találkozó előtt egy évvel a vendéglátó ország ifjúságára bízzák.
A résztvevők nagy száma miatt egy évvel később újabb összejövetelre hívta meg a pápa a fiatalokat, majd hivatalosan is kezdeményezte a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó megünneplését. Azóta egyházmegyei szinten minden évben, nemzetközi szinten pedig két-három évente megrendezik.
A fakeresztet és a II. János Pál pápától kapott Salus Populi Romani-ikont vasárnap román fiatalok adták át magyar társaiknak a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban bemutatott püspöki szentmisén, amelyet Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke celebrált.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tájékoztatása szerint az ifjúsági világtalálkozók szimbólumai két hétig zarándokolnak a hazai egyházmegyékben, ahol katekézisekkel, tanúságtételekkel kísért ifjúsági imaesteken találkozhatnak velük az érdeklődők.
A keresztet elviszik többek között Hajdúdorogra, Szegedre, Kecskemétre, Székesfehérvárra, Szombathelyre, Győrbe, Veszprémbe, Budapestre, Pécsre is, itthon utoljára november 14-én Miskolcon lesz látható. A keresztet és az ikont november 15-én Kassán püspöki szentmise keretében fogadják Szlovákia fiataljai.
Az előző Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót 2013-ban Rio de Janeiróban rendezték meg, 2016-ban pedig a lengyelországi Krakkó látja vendégül a katolikus fiatalokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


