Országgyűlés
Az idei költségvetés módosítását is tárgyalni kezdik a képviselők
A képviselők a néhány napja benyújtott 2015-ös költségvetés tárgyalása előtt még az idei büdzsé módosításáról vitatkozhatnak az Országgyűlés hétfői ülésén.
2014.11.02 22:30MTIA Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel folytatódik.
A képviselők a határozathozatalok alatt előbb több nemzetközi szerződés kihirdetéséről szavazhatnak, majd a vasúti közlekedésről, a földgázellátásról és a légiközlekedésről szóló törvénymódosításokat fogadhatnak el, végül pedig a fideszes Simon Miklós mentelmi ügyében kell dönteniük.
A nyíregyházi járásbíróság egy rágalmazási ügyben kezdeményezte a kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, amit a parlament szinte biztosan nem támogat majd a magánvádas perekben kialakult több mint húszéves gyakorlata alapján.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a szavazásokat követően kerülhet napirendre a kormány idei költségvetést érintő módosító javaslata. A kabinet egyebek mellett az Antenna Hungária Zrt. és a Magyar Gáz Tranzit Zrt. állami tulajdonba vétele, továbbá az AVE Magyarország Kft. és a Főgáz Zrt. megvásárlásának tőkeemelés útján történő finanszírozásának megteremtését kéri, amelyek együttesen 152 milliárd forintos kiadást jelentenek.
A kormány ugyanakkor előterjesztésében jelzi, a változtatások nem veszélyeztetik a 2,9 százalékos költségvetési hiánycél betartását. Az ülésnap végén terítékre kerülhetnek még az európai területi társulásról, valamint a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslatok általános vitái is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


