KKM/Szijjártó
Pénteken 5 órától többé már nem a minisztériumban dolgoznak
Százhét munkatársat küldenek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) péntek, 17 órai hatállyal.
2014.10.31 16:49MTISzijjártó Péter miniszter - a Hivatalos Értesítőben pénteken közzétett - utasításában az áll, hogy a KKM feladataiban bekövetkezett változások és a hozzájuk kapcsolódó szervezeti és munkaszervezési átalakítások a minisztérium létszámának racionalizálását tették szükségessé. Ezért elrendelte, hogy 107 dolgozóval csökkenteni kell a minisztérium létszámkeretét. Az utasítás pénteken 17 órakor lép hatályba.
Az utasítás szerint a létszámcsökkentést elsődlegesen a funkcionális szervezeti egységeknél, másodlagosan az egyéb szervezeti egységeknél kell végrehajtani. Funkcionálisnak a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alatt álló, valamint a közigazgatási államtitkár irányítása alatt álló helyettes államtitkár által irányított szervezeti egység - áll az utasításban.
A létszámcsökkentés végrehajtására Szijjártó Péter a tárca közigazgatási államtitkárát jelölte ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


