Lapértesülés
Elhunyt Lázár György volt kormányfő
Kilencvenéves korában elhunyt Lázár György, Magyarország 1975 és 1987 között hivatalban lévő miniszterelnöke, a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló magyar-csehszlovák államközi szerződés aláírója.
2014.10.30 18:37MTI
Forrás: Wikipédia
A hírt csütörtökön írta a Nol.hu hírportál a család gyászközleményére hivatkozva. E szerint Lázár György október 2-án hunyt el, a család "csendben" vett búcsút tőle.
A Nol.hu ismertetése szerint a politikus 1924. szeptember 15-én született Isaszegen, 1970-ben lett az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1973-tól munkaügyi miniszterként dolgozott, 1975 és 1987 között miniszterelnöki posztot töltött be. 1977-ben magyar részről ő írta alá a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló csehszlovák–magyar államközi szerződést.
Lázár Györgyöt 1987 nyarán az MSZMP főtitkárhelyettesének választották meg, majd 1988 májusában, a tisztújításkor minden pártbeli tisztségét elveszítette, majd visszavonult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


