Devizaperek
Az FHB Ingatlanlízing is vesztett másodfokon
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen elutasította csütörtöki tárgyalásán az FHB Ingatlanlízing Zrt. állammal szembeni keresetét, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítási feltételei tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánta megdönteni.
2014.10.30 10:33MTIAz ítélőtábla érdemben osztotta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék véleményét: a lízingtársaság nem tudta megdönteni azt a törvényi vélelmet, amely minden egyoldalú szerződésmódosítási lehetőségét tisztességtelennek minősíti.
A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes FHB Ingatlanlízing alaptalanul kérte azt, hogy a bíróság függessze fel a pert és forduljon az Alkotmánybírósághoz. Ugyancsak alaptalanul kérte a bíróságtól, hogy az forduljon előzetes döntéshozatalért az Európai Bírósághoz.
A per alapját adó törvény hét feltételt határoz meg a tisztességességhez. Amennyiben ezek közül csak egy hiányzik, akkor az adott egyoldalú szerződésmódosítási lehetőség nem tisztességes.
Ezek közül a feltételek közül mind az első, mind a másodfokú bíróság az átláthatóságot, valamint az egyértelmű és világos megfogalmazást vizsgálta. Ezek alapján minősültek tisztességtelennek az egyoldalú szerződésmódosítási feltételek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


