Devizaperek
Másodfokon is pert veszített a Sberbank
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Sberbank magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét és a pénzintézetet arra kötelezte, hogy az alperesnek fizessen meg 595 650 forint plusz áfa fellebbezési eljárási díjat.
2014.10.28 11:45MTIA kedden kihirdetett jogerős határozatában az ítélőtábla részben megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék Sberbank Magyarország Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletét és a felperes hitelintézet által fizetendő perköltség összegét 1 891 300 forint plusz áfára szállította le.
A bíróság szóbeli indoklásában kifejtette: a per főtárgya tekintetében alaptalan a felperes fellebbezése, míg a perköltség tekintetében részben alapos.
A Sberbank fellebbezésében az elsőfokú ítélet kiegészítését, illetve hatályon kívül helyezését kérte. Az ítélőtábla rámutatott, mivel az elsőfokú bíróság a teljes keresetet elutasította, nem szükséges az ítélet kiegészítése. A bíróság szerint az Európai Bíróság előtti előzetes döntési eljárás kérésére sem volt ok.
Az ítélőtábla megállapította: a bank általános szerződéses feltételei (ászf) a vizsgálat tárgyát képező semelyik időszakban nem feleltek meg a jogszabály követelményeinek, a fogyasztó nem láthatta előre, hogy a későbbi egyoldalú szerződésmódosítások milyen kötelezettséget rónak majd rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


