Önkormányzat 2014
Meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon
Helyben hagyta a Debreceni Ítélőtábla a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság pénteki döntését, így meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon.
2014.10.22 18:18MTIKovács János, a területi választási iroda (tvi) vezetője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy Fürjes Pál (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester támadta meg a helyi választási bizottság eredménymegállapító határozatát, ennek helyt adva rendelték el a választás megismétlését.
A tvb honlapján megtalálható határozat szerint Fürjes Pál azt kifogásolta, hogy öttel kevesebb lebélyegezetlen és lebélyegezett szavazólapot találtak az urnákban, mint amennyien részt vettek a választáson az eredményjegyzőkönyv szerint, a Fidesz-KDNP-s szavazóköri delegáltak jogszabálysértést észleltek a szavavazatok megszámlálásakor, valamint tanúk igazolták, hogy volt jelölt, aki anyagi ellenszolgáltatást ígért és adott a választópolgároknak.
A határozat szerint a fellebbezés, és az ahhoz csatolt bizonytékok összességükben megalapozzák az ózdi polgármester-választás eredményének megsemmisítését, és a választási eljárás szavazás részének megismételtetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


