Be gyöngy élet...
Magasabb zsold - fényesebb katonai életpálya
A honvédelmi tárca jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől "ugrásszerű" javulást eredményezhet a katonák életében.
2014.10.21 09:08MTI
Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: számokról még nem beszélhet, mivel a kormány még dolgozik a költségvetésen, de úgy gondolja, jelentős eredményt fognak elérni ezen a téren.
Közölte, a kormány "igen intenzíven" dolgozik azért, hogy a jövő évtől gyorsított ütemben be tudják vezetni azt az életpályamodellt, amely a méltó illetményen felül többek között a nyugdíjkorig tartó kiszámíthatóságot, garantált előmeneteli rendszert, megfelelően támogatott lakhatást, képzést, továbbképzést biztosít.
Ez szükség ahhoz, hogy meg tudják tartani és tovább tudják erősíteni azt a "kiemelkedően képzett és elkötelezett személyi állományt, amely ma a Magyar Honvédséget jelenti - hangoztatta Hende Csaba, aki szerint most, amikor a Walesi NATO-csúcs döntéseinek megfelelően felgyorsítják a honvédség modernizációját, legfőbb ideje, hogy ezt a folyamatot a legfontosabbal, az emberrel kezdjék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06