EMMI közlemény
A fogyatékkal élő emberek számíthatnak a kormányra
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szociális és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága Szekeres Pálnak, a tárca miniszteri biztosának a Rehab Critival Mass rendezvényén vasárnap elmondott beszédét idézi.
2014.10.19 18:55MTI
MTI Fotó: Marjai János
Közleményükben azt írták: a kormány a jövőben is fokozott figyelmet fordít az akadálymentesítésre és annak kötelezővé tételére. "Nem pusztán az épületek és a közterek, hanem a közszolgáltatások hozzáférhetővé tétele is alapvető cél", ezért a 2014 és 2020 közötti időszakban az Új Széchenyi Terv keretében további projektek indítását tervezik, hatmilliárd forintos keretösszeggel - írták.
A kormányzat támogat minden olyan kezdeményezést, amely az akadálymentesítést szolgálja, és amely közelebb hozza az embereket ahhoz, hogy teljes életet éljenek az élet minden területén - hangsúlyozták.
Az államtitkárság a fogyatékosságügy területén a korábbinál intenzívebb párbeszédre törekszik a szakmai szervezetekkel, a civil szervezetekkel, a működtetőkkel és az érintettek képviselőivel egyaránt. A szakpolitika szintjén is folyamatos egyeztetések lesznek annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élők minél jobb szolgáltatásokat tudjanak elérni - írták.
A fogyatékossággal élő, valamint a velük szolidáris, őket segítő emberek tartanak együtt felvonulást és pikniket vasárnap Budapesten, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a problémákra, amelyek megnehezítik a mindennapjaikat.
A kerékpáros mozgalom mintájára "RehabCritical Mass"-nek nevezett civil mozgalom - Facebook-oldala szerint - mentes minden politikai szándéktól, célja pedig az, hogy javítson a különböző fogyatékossággal élő emberek, köztük mozgássérültek, siketek és vakok életminőségén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


