Devizahitelek
Még nem érkezett panasz az árfolyamrés semmisségével kapcsolatban
Az MNB maga is folyamatosan végez fogyasztóvédelmi vizsgálatokat, és ha jogsértést tapasztal, intézkedik.
2014.10.19 08:58MTIEgyelőre nem érkezett panasz a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) az árfolyamrés semmisségét, illetve a jegybank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását előíró törvény betartásával kapcsolatban. Az MNB maga is folyamatosan végez fogyasztóvédelmi vizsgálatokat, és ha jogsértést tapasztal, intézkedik - mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.
Az első, az árfolyamrés semmisségéről szóló devizahiteles törvény július 27-i hatálybalépését követően valamennyi hitelintézetnek, a lakás-, autó- és fogyasztási hitelnél is az MNB hivatalos árfolyamát kell alkalmaznia a törlesztőrészletek kiszámításakor - erősítette meg. Hozzátette, hogy egyetlen kivételt a 2010. november 27-ét követően megkötött lakáscélú hitelek, pénzügyi lízingszerződések jelentik. (Ekkor lépett hatályba az MNB árfolyamát már korábban előíró jogszabály.)
Ugyanakkor Binder István szerint elképzelhető, hogy a devizahiteles törvény hatályba lépését közvetlenül követő időszakban egyes pénzügyi intézmények informatikai rendszereikben még nem tudták alkalmazni a törvényi előírást, és emiatt rövid ideig még a régi szabályok szerint állapították meg a törlesztőrészletet. Bizonyos idő volt szükséges ahhoz, hogy egyes pénzügyi intézmények átálljanak az új számítási módra, azonban az ebből származó többletet természetesen az elszámolás során a későbbiekben figyelembe kell venniük, a fogyasztóknak emiatt nem lehet többletköltségük - hangsúlyozta.
Binder István azt is elmondta, ha az ügyfelek mégis azt tapasztalnák, hogy hitelük törlesztőrészletét a bank, vagy lízingcég nem az MNB devizaárfolyámán számolja ki, forduljanak panasszal az adott pénzügyi intézményhez. Amennyiben a panaszt az ügyfél számára jogilag nem elfogadható módon utasítják el, fogyasztóvédelmi hatósági beadványt adhat be az Magyar Nemzeti Bankhoz, illetve - szerződéses jogvita, anyagi, polgári jogi követelés esetén - alternatív vitarendezési eljárást kérelmezhet az ügyben az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


