Beutazási tilalom
Teljes nyilvánosságot kérnek a korrupciógyanú miatt kitiltottak ügyében
Szél Bernadett, az LMP társelnöke kezdeményezte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását hétfőre, hogy a testület nyílt ülésen vegye napirendre az Egyesült Államokból "korrupció miatt kitiltottak" ügyét.
2014.10.17 19:16MTIA párt parlamenti frakciója közleményében azt írta: a bizottság összehívását azért kezdeményezik, hogy nyílt ülésen kerüljön napirendre kerüljön "a korrupció miatt kitiltottak, köztük különösen az adóhatóság elnökének és munkatársainak" ügye.
Álláspontjuk szerint miután a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette az amerikai nagykövetség ügyvivőjét, hogy a korrupcióra vonatkozó információkat átadja, az Országgyűlés és a magyar állampolgárok számára is megismerhetővé kell tenni az ügy konkrétumait.
A Napi Gazdaság internetes oldalának értesülései szerint több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon. A lap információja szerint az amerikai fél erre adott reakcióként arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba.
Ezt követően az M1 Híradójának megkeresésére a budapesti amerikai nagykövetség úgy tájékoztatott: nincs tudomásuk arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Magyarországon működő amerikai cég vagy intézmény ellen vizsgálatot folytatna, és semmilyen amerikai lépésre nem került sor ilyen vizsgálat következményeként.
A külképviselet tájékoztatása szerint "bizonyos magyar magánszemélyekről" úgy találták, hogy nem jogosultak a belépésre az Egyesült Államokba, ugyanis "hiteles információ áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak". A magánélet védelmét célzó amerikai törvények miatt a neveket azonban nem adhatják ki - tették hozzá.
Pénteken bekérették a KKM-be André Goodfriendet, az Egyesült Államok magyarországi ideiglenes ügyvivőjét. Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke kiemelte: Magyarországnak és az Egyesült Államoknak is az az érdeke, hogy minden korrupciógyanús esetre fény derüljön, és minden ilyen esetet megfelelő alapossággal, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően vizsgáljanak ki. Ezért a KKM azt várja az Egyesült Államok kormányától, hogy bocsássa rendelkezésre azokat a hiteles információkat, amelyek korrupciógyanús esetekre utalnak; emiatt kérették be az amerikai ügyvivőt a minisztériumba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06