Szakszervezet
A pedagógusok bérharcának legújabb állomása
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szorgalmazza, hogy mielőbb kezdődjenek tárgyalások a kormánnyal a köznevelés átszervezéséről, a szakképzés átalakításáról és az ágazat jövő évi finanszírozásával kapcsolatos elképzelésekről.
2014.10.11 15:28MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Gualberto107
Ezt az érdekvédelmi tömörülés közölte szombaton az MTI-vel a PSZ XXIII. kongresszusa után.
A közlemény szerint a tanácskozáson a küldöttek felszólították a szakszervezet elnökét, Galló Istvánnét, hogy haladéktalanul kezdeményezze az oktatásért felelős miniszternél a tárgyalások megkezdését, összhangban a pedagógus sztrájkbizottság és a kormány közötti megállapodással.
"A PSZ tisztában van azzal, hogy a mindezideig cáfolt, akár az 1700 milliárd forintot is elérő kormányzati megtakarítási szándék érintheti a köznevelést is" - fogalmaztak, megállapítva, hogy a törvény lehetőséget ad az intézményrendszer átalakítására, a tanárok munkaterhének növelésére, a pedagógusok elbocsátására, mert csupán egy kormányrendelet írja elő a foglalkoztatható pedagóguslétszám meghatározását.
Kiemelték: a Pedagógusok Szakszervezete - miként eddig is tette - elutasítja a köznevelés előkészítetlen átalakítását. Elutasítják az állami intézményfenntartó központ (Klik) előzetes egyeztetés nélküli, további átszervezését, a szakképzés kiemelését a köznevelés rendszeréből, a fenntartói irányítás tervezett megosztását a kormányhivatalokkal - sorolták.
Álláspontjuk szerint óriási feszültséget szül az óvodákban és az iskolákban, hogy miközben emelkedett a pedagógusok fizetése, az oktatást-nevelést segítő adminisztratív-technikai dolgozók 2008 óta nem kaptak fizetésemelést. A közoktatásban 40-50 ezer ember él havi 70-80 ezer forintból. Ezért a Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezi, hogy a kormány mielőbb rendezze az ő bérüket is - erősítették meg korábbi követelésüket.
A szakszervezet a közlemény szerint arra kéri tagjait, a köznevelési rendszer valamennyi alkalmazottját, hogy ha sikertelen lenne a tárgyalásokat szorgalmazó kezdeményezés vagy maga a tárgyalás a kormányzattal, tegyék egyértelművé: vállalják a közös fellépést a köznevelés rendszerének megvédésére.
A kongresszus szolidaritását fejezte ki a szociális és kulturális területen dolgozók bérharcával, a küldöttek elfogadták a vagyongazdálkodásról szóló szabályozást, és döntöttek arról, hogy csatlakoznak a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


