Turizmus
Öt év alatt megduplázódott Győr idegenforgalma
Győrben öt év alatt megduplázódott a vendégéjszakák száma a statisztikák szerint, a fejlődés miatt a szálláshelyek bővítésére volna szükség a város polgármestere szerint.
2014.10.08 07:55MTI
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) ismertette: 2009-ben 187 ezer, 2010-ben 234 ezer, egy évre rá 284 ezer, 2012-ben pedig 358 ezer vendégéjszakát könyveltek el a helyi szállodák, panziók, a növekedés folyamatos. Tavaly már 332 ezer vendégéjszakát jegyeztek Győrben, és az első hat hónap alapján hasonló adattal számolnak erre az évre is a szakemberek.
A városvezető hozzátette: a város 56 szálláshelye összesen 2901 férőhellyel rendelkezik. Azonban csupán négycsillagos a legmagasabb kategóriájú szálloda, abból is kevés van, pedig az ennél magasabb szegmensben is igény mutatkozik.
A korábban főleg iparvárosként számon tartott Győr mára bekerült Magyarország leglátogatottabb települései közé - mutatott rá a polgármester. Csak Budapest és a tipikus wellness- és gyógyfürdő-városok, így Sárvár, Hévíz, Bük előzik meg; ebben az előrelépésben jelentős szerepe volt az utóbbi években végzett tudatos építkezésnek, a turizmusfejlesztésnek és az intenzív városmarketingnek.
Domanyik Eszter, a városháza marketing, turizmus és kommunikációs osztályának vezetője kiemelte: jelentősen bővült a bel- és a külföldi vendégek száma is, sőt az üzleti mellett megélénkült a szabadidős turizmus is, részint a gazdag fesztivál-kínálatnak, valamint hazai és nemzetközi sporteseményeknek köszönhetően. Borkai Zsolt kitért arra, hogy 2017-ben a kisalföldi megyeszékhelyen rendezik meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), és az idén Győrben tartják az Ashihara Karate Világkupát, a női kézilabda Európa-bajnokságot és az U16-os sakkolimpiát. A következő évekre folyamatosan telik be a város sportrendezvény és konferencia naptárja.
Megjegyezte: a kiemelkedő fejlődésre a turisztikai szakma is felfigyelt, hiszen Győr egy héttel korábban elnyerte a leginnovatívabban fejlődő turisztikai város díját, amit Bolla Péter kabinetfőnök vett át Budapesten.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06