Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel
Vádemelés a hajléktalan társát halálra verő férfi ellen
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azt az 55 éves férfit, aki három éve halálra verte hajléktalantársát Sárospatakon.
2014.10.07 16:02MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38
A vádhatóság keddi tájékoztatása szerint a vádlott és hajléktalanokból álló társasága együtt italozott Sárospatakon a vasútállomás közelében, onnan együtt indultak el különböző irányokba, ki-ki a saját éjszakai alvóhelye felé.
A vádlott úgy gondolta, hogy egyik társánál még maradt bor, ezért utánaindult, és követelte az italt. Miután nem kapta meg, megütötte a férfit, majd rúgta, taposta, ütlegelte a földre kerülő sértettet.
A bántalmazás következtében a hajléktalan olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott egy szatyrot vett el tőle, élelmiszer volt benne, alkohol azonban nem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


