Devizaperek
A Buda Regionális Bank keresetét is elutasították
Elutasította a Buda Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
2014.10.06 16:08MTI
A felperes pénzintézet jogi képviselője keresetében kifejtette: a bank szerint a fogyasztótól elvárható a megfelelő tájékozódás, mi több, a Kúria 2012-es álláspontja szerint egy átlagos fogyasztó köteles az általános szerződési feltételek tanulmányozására, amihez pénzügyi szakember segítségét is kérheti.
A bíróság ugyanakkor az ítélet szóbeli indoklásában rögzítette, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai egyetlen vizsgált időtartamban sem feleltek meg az átláthatóság elvének, így azok érvénytelenek és tisztességtelenek.
Az eljáró bíró rámutatott: a közelmúltban elfogadott, jogszabályban rögzített elveket a bírói gyakorlat már 2004-ben is evidenciaként kezelte, csak a megfogalmazásuk újszerű, ezért pedig nem tekinthetőek alkotmányellenesnek.
A törvényszék elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó kérelmét, illetve azt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz. A felperest nettó 500 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06