Gripenekkel
Hazánk is bekapcsolódik a szlovén légtér védelmébe
Magyarország azon országok közé tartozik, amely - Szlovéniával ellentétben - rendelkezik negyedik generációs harci repülőgépekkel.
2014.10.04 14:59MTI
Gripen-vadászrepülőgépeivel mostantól Magyarország is bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.
Mint írták, Magyarország azon országok közé tartozik, amely - Szlovéniával ellentétben - rendelkezik negyedik generációs harci repülőgépekkel. Utóbbi a 2004-es NATO-csatlakozásakor jelezte, nem tudja biztosítani a szövetség által elvárt légtérvédelmi képességet.
Ezt a NATO integrált légvédelmi rendszerének (NATINADS) keretében eddig Olaszország látta el a szlovén légtérben. A Magyarország és Szlovénia közötti - repülő és légvédelmi szakterületeken történő katonai együttműködésről szóló - 1996-os megállapodás módosítását idén január 17-én írta alá Hende Csaba magyar és Roman Jakic szlovén honvédelmi miniszter Kecskeméten.
Az aláírást követően a megállapodás a kormány, majd az Országgyűlés elé került, a magyar, valamint a szlovén törvényi előírásokat követően a módosítás október 4-én, vagyis szombaton lépett hatályba. Ennek értelmében mostantól Magyarország és Olaszország közösen látja el Szlovénia légtérrendészeti feladatait.
A HM azt írta, hogy a feladat ellátása ugyanaz, mint a hazai légtérrendészeti feladatok esetében: biztosítani a légtér védelmét, a repülés biztonságát; azonosítani a rádiózás és a nemzetközi légiközlekedés szabályait megszegő repülőgépeket a légtérben.
Mint kiemelték, a szlovén légtérrendészeti feladatok ellátásához történő magyar hozzájárulás nem jelent többlet költséget a Magyar Honvédség számára.
A repülőgépeket - szükség esetén - a magyarországi bázisukról vetik be. A légtérrendészeti feladatok ellátása a Gripen-flotta éves repült óra keretének terhére történik - olvasható a HM közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06