Devizahitelek
Elhalasztották az ítélethozatalt a TakarékBank perében
Október 17-ére halasztotta az ítélethirdetést csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Takarékszövetkezeti Bank (TakarékBank) Zrt. perében, amelyet a bank indított a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében.
2014.10.02 15:10MTIAz ítélőtábla eljárása mindkét fél fellebbezési kérelmére indult.
A csütörtöki tárgyaláson az iratismertetést követően a TakarékBank jogi képviselője az első fokú ítélet megváltoztatását kérte. A Fővárosi Törvényszék első fokon megalapozatlannak találta és elutasította a TakarékBank kereseti kérelmét, amelyben a pénzintézet általános szerződéses feltételeinek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani, és 899 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A felperes pénzintézet képviselője fellebbezésében hivatkozott arra is, hogy az általa alkalmazott egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő feltételek megfeleltek a tisztességesség követelményének, érvényesek. Érvelése szerint a közelmúltban elfogadott elszámolási törvényjavaslatból megállapítható, hogy egyes szerződéseik nem tartoznak a törvény hatálya alá, mivel a kölcsön törlesztése és nyilvántartása is devizában történik, így ezek egyéb devizakölcsönnek minősülnek.
Az alperes magyar állam képviselője a felperes pénzintézet fellebbezésének elutasítását kérte. Álláspontjuk szerint a bank állításával ellentétben az Alaptörvénynek és az uniós jogszabályoknak egyaránt maradéktalanul megfelel a devizahiteles törvény. A TakarékBank devizaalapú kölcsönszerződései valamennyi időállapotra tisztességtelenek, nem felelnek meg a törvényben rögzített elveknek, így egyebek mellett az átláthatóság, egyértelmű megfogalmazás elvébe ütköznek.
Hozzáfűzte: az első fokú bíróság kivette azokat a szerződéses pontokat, amelyekről azt állapította meg, hogy nem tartozik a törvény hatálya alá. Az elszámolási törvény még nem hatályos, nem hirdették ki. Nincs olyan bizonyíték a fellebbezési kérelmében, ami miatt ezek a szerződései egyéb devizakölcsönnek minősülnének - mondta.
A felek között vita alakult ki arról is, hogy a referenciakamat vagy az ügyleti kamat nem tartozik a törvény hatálya alá. A TakarékBank érvelése szerint a referenciakamat módosulása nem tekinthető szerződésmódosításnak, mert az a szerződés automatikus módosítását vonja maga után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06