Nem úszták meg
Három év után vádat emeltek a mesztegnyői plébános kirablói ellen
A vádlottak - egy 36 éves komlói és egy 27 éves helybéli férfi - 2011. április 5-én hajnalban a kamra nyitott ablakán bemásztak a plébániához tartozó lakásba, mivel úgy tudták, hogy az egyházközség egy pályázaton nagyobb összeget - kétmillió forintot - nyert felújításra, amit a plébános egy lemezszekrényben tart.
2014.10.02 10:40MTI
Három évig tartó nyomozás után vádat emeltek a mesztegnyői plébános felételezett kirablói ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A rablás egyik feltételezett elkövetőjét ez év májusában - nemzetközi elfogatóparancs alapján - Belgiumban fogták el, majd vallomása alapján júniusban a társa is kézre került, aki szintén beismerő vallomást tett.
Elfogásukról Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója sajtótájékoztatón számolt be, melyen hangsúlyozta: ez az eset is jó példa arra, soha senki nem gondolhatja azt Magyarországon, hogy büntetlenül meg lehet úszni egy bűncselekmény elkövetését.
A vádlottak - egy 36 éves komlói és egy 27 éves helybéli férfi - 2011. április 5-én hajnalban a kamra nyitott ablakán bemásztak a plébániához tartozó lakásba, mivel úgy tudták, hogy az egyházközség egy pályázaton nagyobb összeget - kétmillió forintot - nyert felújításra, amit a plébános egy lemezszekrényben tart.
A zajra felébredő plébánost a betörők egy zseblámpával többször fejbe ütötték, a földre teperték, megkötözték, a száját egy ronggyal betömték, majd miután a lemezszekrényben pénzt nem találtak, magukkal vitték a plébános személyes értékeit, készpénzét, valamint egyházi kegytárgyakat, melyek együttes értéke több százezer forintot tett ki.
A plébánosnak sikerült kiszabadítania magát, és értesítette a rendőrséget. Az idős férfit a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Az előzetes letartóztatásban levő vádlottakra a Marcali Járási Ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást kér a bíróságtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Áder János: szerdán nyílik a Planet expo
- 0:30 A játszma nyerte a legjobb filmnek járó díjat a pármai fesztiválon
- 23:30 NAK-FruitVeB: érik a magyar körte, október végéig szüretelik
- 22:30 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki változatos módszerekkel csalt ki több tízmilliót áldozataitól
- 21:30 GFM: egy év alatt 74 ezer forinttal nőtt a bruttó kereset
- 17:26 A rémálom visszatér? Egy új, halálos denevérvírus terjed Ázsiában
- 17:00 Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06