FŐKÉTÜSZ
Idén senki nem halt meg szén-monoxid-mérgezésben Budapesten
Idén senki nem vesztette életét szén-monoxid-mérgezés következtében Budapesten, a Fővárosi Kéményseprőipari (FŐKÉTÜSZ) Kft. és a lakosság együttműködésének köszönhetően.
2014.10.02 01:30MTIA társaság igazgatója, Kovács Balázs a fűtési szezon megkezdése alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte: az egyre javuló kapcsolatot jelzi, hogy az idén a lakások 91 százalékában tudták ellenőrizni a kéményeket, míg ez az arány 2010-ben csak 75 százalékos volt.
Hozzátette, hogy 4 éve még 35 ezer életveszélyes kéményt találtak, az idén pedig csak 9 ezret.
A cégvezető úgy vélekedett: az ellenőrzések hatékonyságát javította a szabályozás változása. Ugyanis immár pótdíjat kell fizetniük azoknak, akikhez nem jut be a kéményseprő és nem tudja ellenőrizni a kéményeket. Újdonság az is, hogy online felületen lehet kérni SMS-, illetve e-mail értesítést a kéményseprők látogatásának időpontjáról, és ezzel a lehetőséggel egyre többen élnek.
Arról is szólt, hogy a kerületi önkormányzatokkal együttműködve már 1500 szén-monoxid-jelző készüléket juttattak el pályázat alapján szociálisan rászoruló családokhoz.
A kéményseprők pedig, akik már inkább technikusi feladatokat látnak el, a legmodernebb műszerekkel vizsgálják a fűtő-melegítő berendezéseket, illetve az azokhoz kapcsolódó kéményeket - mondta Kovács Balázs.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy Budapesten 700 ezer háztartás összesen mintegy egymillió kéményt használ. A kémények megfelelő működése pedig rendkívül fontos az élet- és a vagyonvédelem szempontjából.
Hozzátette, ezért örvendetes, hogy a 2010-es 150 ezerről 48 ezerre, vagyis egyharmadára csökkent azoknak a lakásoknak a száma, ahová nem jutottak be a kéményseprők, ugyanis ezzel is csökkent a balesetek előfordulásának kockázata.
Úgy vélekedett, a lakosság és a szolgáltatást végző cég együttműködésének javulása annak is köszönhető, hogy a rezsicsökkentés nyomán a kéményseprés díja a felére csökkent a fővárosban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


