Devizaperek
A Lakiteleki Takarékszövetkezetnek sem sikerült
Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Lakiteleki Takarékszövetkezet keresetét kedden, a szövetkezet az általa a magyar állam ellen indított perben az általános szerződési feltételek tisztességességének megállapítását kérte.
2014.09.30 15:18MTIA szövetkezet a perben az általános szerződési feltételek tisztességességének megállapítását kérte. Az ítéltet nem jogerős, ellene 8 napon belül lehet fellebbezni az ítélőtáblánál.
A bíróság egyben elutasította a felperes indítványát arról, hogy - a pert felfüggesztve - a törvényszék az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz forduljon.
A Lakiteleki Takarékszövetkezet üzletszabályzatának a vizsgálatakor abból indult ki a bíróság, hogy az abban szereplő - a kamat, a költségek és díjak egyoldalú módosítását lehetővé tevő - szabályok egy időpontban sem feleltek meg a feltételek tisztességtelenségét vélelmező törvény szabályainak.
Ha a törvényben szereplő hét követelmény közül akár csak egynek nem felel meg az egyoldalú módosítást lehetővé tevő kikötés, az már tisztességtelennek minősül és így nem dönthető meg a törvényi vélelem. A bíróság ebben az ügyben is az átláthatóságot vizsgálta először.
Az üzletszabályzat faltételei közül a törvényszék szerint egy olyan sem akadt, amelynek a változása esetén az ügyfél kalkulálni tudta volna a kamat - illetve a díj vagy költség - emelkedését, végső soron pedig azt, hogy miképpen változik a havi törlesztő részlete.
A nem átlátható változók között szerepelt a refinanszírozási kamatláb, illetve a forrásköltség változás is. A takarékszövetkezet szabályzata hiába vette át az egyoldalú szerződésmódosításról szóló kormányrendelet szövegét, azt nem töltötte meg tartalommal, így a szabályzat nem lett átlátható - indokolta elutasító határozatát a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06