Devizaperek
Az Unicredit Leasing Immotruck is bukta
A Fővárosi Törvényszék keddi tárgyalásán elutasította az UniCredit Leasing Immotruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által benyújtott keresetet, mely a devizahitel szerződései tisztességtelenségét kimondó törvényi vélelem megdöntésére irányult.
2014.09.16 15:13MTI
Az állam által indított perben a bíróság elutasította a cég igazságügyi szakértő kirendelésére szóló kérelmét, továbbá elutasította azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz, valamint az Európai Bírósághoz forduljon.
Az Alkotmánybírósághoz azért nem fordul a törvényszék, mivel a felperes lízingcég által a törvényben megjelölt részeket nem alkalmazta a bíróság, így azok esetleges alkotmányellenessége nem befolyásolta az ítéletet.
A bíróság által alkalmazott törvényhelyeket pedig nem tartotta alkotmányellenesnek a törvényszék.
A bíróság az ítélet indoklásában kifejtette, hogy a szerződésekben, illetve az általános szerződési feltételekben alkalmazott kamat-, költség- és díj tisztességtelenségének a vélelmét kellett megdöntenie a társaságnak, egyéb feltétel - így például a hatálybalépés vagy az adós javára történő szerződésmódosítás - nem lehetett a per tárgya.
Minden vizsgálandó szerződési kikötés hét feltételnek kell, hogy megfeleljen egyidejűleg. Ezek közül az átláthatóság a legfontosabb, és a bíróság is ezt vizsgálta elsődlegesen, vagyis az átlagos fogyasztó a szerződés megkötésekor tudhatta-e azt, hogy milyen feltételek változása, mennyire hat ki az ő törlesztőrészletére.
Egyebek mellett ez volt az a pont, ahol a törvény által kimondott tisztességtelenséget nem tudta megdönteni a lízingcég. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ellen nyolc napon belül fellebbezni lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06