Félnek, hogy megsemmísitik a törvényt
A melegek tartanak az Alkotmánybíróságtól?
Az Alkotmánybíróság már az ősszel tárgyalni kívánja a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amelyet tavaly decemberben fogadott el az Országgyűlés. Melegszervezetek attól tartanak, hogy ez a gyorsaság annak a jele, hogy még a januári életbelépés előtt megsemmisítik a jogszabályt - olvasható a szerdai Népszabadságban.
2008.09.03 06:40MTIMocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért ügyvivője közölte: azért tartanak az Alkotmánybíróság döntésétől, mert eddig nem voltak ilyen gyorsak a melegekkel kapcsolatos ügyek elbírálásánál.
A beleegyezési korhatár különbségének eltörléséről, vagyis arról, hogy a heteroszexuális és a homoszexuális kapcsolatok alsó korhatára között ne tegyenek különbséget, kilenc évig nem döntöttek - ismertette Mocsonaki László.
Reméli, hogy félelmeik alaptalanok, mert szerinte a törvény megsemmisítése a "több tízezres melegközösség jogbiztonságát veszélyeztetné". Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője közölte: az időpontból nem lehet jósolni. Szerinte, ha van rá lehetőség, akkor az Alkotmánybíróság mindig igyekszik egy jogszabály hatálybalépése előtt dönteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


