Nem kötöttek még a szerződéseket
Alkotmányba ütköző állami szerződések?
A Magyar Nemzet szerint egyetlen bérleti szerződést sem kötöttek még meg a költségvetési intézmények a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV), pedig a szervezet a megszabott határidőn belül, június végéig elküldte a dokumentumokat, amelyek alapján az intézményeknek bérleti vagy vagyonkezelési díjat kell fizetniük a jövő évtől.
2008.08.07 06:58MTIA napilap csütörtöki száma arról ír, hogy az épületeket eddig ingyen használó intézmények azért késlekednek, mert keveslik azt a központi normatív alapján meghatározott alapterületet, amelyet továbbra is ingyenesen vehetnének igénybe.
Az intézményeknek - emlékeztet a cikk - a vagyontörvény alapján két lehetőségük van: vagy összehúzzák magukat, vagy kifizetik a normatíván felüli terület után a piaci alapon számított bérleti díjat. A Magyar Nemzet úgy tudja, több intézménynek jóval a teherbírásán felüli összegről szóló szerződést küldött az MNV, és ekkora összeget nem tudnának kigazdálkodni.
Az MNV szóvivője azt nem tudta megmondani, hogy mikorra hozzák tető alá a 206 bérleti és 326 vagyonkezelői szerződést, hiszen erre nem is lehetett határidőt szabni. Cservák Csaba alkotmányjogász a lapnak úgy nyilatkozott: aggályosak az állami szervek finanszírozásának újabb szabályai, mert felvetik az autonómiák függetlenségét garantáló alkotmányos elv sérelmét.
Kapcsolódó írások:
- Képek, amint Gyurcsány felavatja az ISD Dunaferr 160 milliós beruházását
- Indul az oroszországi beruházás
- Veres: Magyarország hitel-megállapodásokat írt alá az Európai Beruházási Bankkal
- Gyurcsány: el a kezekkel a beruházásoktól!
- Útépítés, vasútfejlesztés - Gyorsítja a kormány a kiemelt beruházásokat
- A következő évtized legnagyobb európai kutatásfejlesztési beruházása
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


