Devizaperek
Az Argenta Credit ügyében sem született ítélet
Szeptember 23-ra halasztotta a határozat kihirdetését az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által a magyar állam ellen indított devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
2014.09.11 12:38MTI
Henzsel Annamária bíró (k) az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által a magyar állam ellen indított polgár per tárgyalásán - MTI Fotó: Bruzák Noémi
A törvényszék elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó indítványát, illetve azt a kérését, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz.
Az Argenta jogi képviselője hosszasan érvelt az átláthatóság elve mellett, álláspontja szerint a pénzintézet megadta a megfelelő tájékoztatást, hogy a fogyasztó körültekintően járhasson el.
A felperes jogi képviselője továbbá kiemelte: a fogyasztó nem fogyatékos, egyes kvalitások elvárhatók tőle és a szakkérdések megértéséhez tanácsadóhoz fordulhat.
Az alperes magyar állam képviselője elmondta: a felperesi képviselő utóbbi kijelentésével elismerte, nem egyértelműek és átláthatóak az Argenta által megfogalmazott általános szerződési feltételek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


