7 milliárdos csalás
Győri fémkereskedők: öten előzetesben maradtak
Tavaly januárban 14 embert helyeztek előzetes letartóztatásba, miután egy bűnszervezetet azzal gyanúsítottak meg, hogy hétmilliárd forinttal rövidítette meg a cseh és a szlovák államháztartást.
2014.09.05 16:14MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
Máté Kinga szóvivő bíró pénteki tájékoztatása szerint az indoklásban az áll, hogy a bíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására a bíróság jelenleg nem látott okot, mivel változatlanul fennáll a gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve a tanúk esetleges befolyásolásának veszélye.
Hozzátette: kettejük esetében más ügyben újabb vizsgálat is indult, és "az iratok alapján a gyanúsítottak életmódjából arra lehet következtetni, hogy a bűnismétlés veszélye is fennáll".
A határozatot az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, az előzetes letartóztatás megszüntetését, illetve házi őrizet (jeladóval felszerelve) vagy lakhelyelhagyási tilalom elrendelését kérve.
Tavaly január 9-én a bíróság 14 embert helyezett előzetes letartóztatásba a 19 magyar állampolgárságú gyanúsított közül (tavaly júliusban ötnek az előzetes letartóztatást hosszabbították meg).
A magyar, a cseh és a szlovák nyomozó szervek közös budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: a bűnszervezet úgy játszotta ki a törvényt, hogy fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak.
Mivel Magyarországon már bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett.
A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ez után az általános forgalmi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítókhoz került. Az akkori közlés szerint a csoport a szlovák államkasszát 6,2 milliárd, a cseh költségvetést 920 millió forintnyi összeggel károsította meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


