Az ÁSZ honlapján
EP-választás: nyilvánosak a politikai hirdetésekről megküldött tájékoztatók
Internetes oldalán tette közzé az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az európai parlamenti (EP-) választási kampányban megjelentetett politikai hirdetésekre vonatkozó, sajtótermékek által megküldött tájékoztatókat.
2014.09.03 10:43MTI
freedigitalphotos.net/patrisyu
A számvevőszék közleményében emlékeztettek rá: az EP-választást megelőző kampányidőszakban csak azok a sajtótermékek tehettek közzé politikai hirdetéseket, amelyek előzőleg eljuttatták hirdetési szolgáltatásaik árjegyzékét az ÁSZ-hoz.
Az ÁSZ internetes oldalán március 21-én tette közzé a hozzá beérkezett 141 nyomtatott és 73 elektronikus sajtótermék hirdetési árjegyzékét.
A számvevőszék közleménye felidézi: a jogszabály alapján az ÁSZ által nyilvántartásba vett sajtótermékeknek a választást követő 15 napon belül tájékoztatniuk kellett az ÁSZ-t a közzétett politikai hirdetésekről.
A tájékoztatásnak tartalmaznia kellett, hogy az adott sajtótermék az egyes jelöltek és jelölőszervezetek politikai hirdetéseit kinek a megrendelésére, milyen ellenérték fejében, mely időpontban és milyen terjedelemben tette közzé.
Az ÁSZ a határidő lejártát követően, a tájékoztató megküldését elmulasztó sajtótermékeknek két alkalommal felhívta a figyelmét a törvényi kötelezettségük teljesítésére. A felhívás ellenére 24 sajtótermék nem küldte meg a politikai hirdetésekről szóló tájékoztatóját.
A beérkezett tájékoztatókat az ÁSZ feldolgozta és a www.asz.hu oldalon a Választás 2014 menüpont alatt elérhetővé tette. Az ÁSZ a sajtótermékek által megküldött tájékoztatók tartalmáért felelősséget nem vállal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


