Miniszterelnökség
A kormány mindent megtesz a miskolci zsinagóga felújításáért
Bár kívülről jó néhány évvel ezelőtt megszépült az épület, tartóoszlopainak, belső szerkezetének állaga leromlott. A zsinagóga felújítása több milliárd forintba kerülne.
2014.08.31 16:24MTI
freedigitalphotos.net/adamr
A kormány mindent megtesz a miskolci zsinagóga felújítása érdekében - közölte a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, miután bejárta a leromlott állapotú épületet. A Latorcai Csaba által mondottakról a Miniszterelnökség vasárnap tájékoztatta az MTI-t.
A közlemény szerint a zsinagóga az ország épített kulturális örökségének kimagasló értéke. A Ludwig Förster által tervezett, 1861-1863 között épült zsinagóga a régió legnagyobb élő, működő egyházi épülete - írta a Miniszterelnökség.
Freund Jenő, a Miskolci Autonom Orthodox Izraelita Hitközség elnöke tavaly novemberben közölte az MTI-vel, hogy életveszélyessé vált az ország egyetlen vidéki ortodox zsinagógája, az épület látogatókat nem fogad, a hívők saját felelősségükre mehetnek be.
Elmondta azt is, bár kívülről jó néhány évvel ezelőtt megszépült az épület, tartóoszlopainak, belső szerkezetének állaga leromlott. A zsinagóga felújítása több milliárd forintba kerülne - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


