Sok kicsi sokra megy
Tanszercsomagokkal segítenek a rászorulókon
Önkéntesek - köztük Wolf Kati, Katus Attila, valamint a Segélyszervezet iskolakezdési segélyprogramját támogató Herlitz Hungária és Magyar Posta munkatársainak - bevonásával kedden kezdi meg az első tanszercsomagok összeállítását és kiszállítását az Ökumenikus Segélyszervezet.
2014.08.25 21:18ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Mister GC
A közös csomagolást követően a tanszertámogatást több irányba indítják el az önkéntesek:
- Wolf Kati, a kampány arca, és Katus Attila önkéntes személyesen látogat meg egy soroksári családot, s adják át a beiskolázási támogatást.
- A Magyar Posta Zrt. a szervezet Országos Segélyközpontjába beérkezett kérések alapján összeállított csomagok kiszállításában segít, így az első csomagok kiszállítása egy postaautó bepakolásával is kezdetét veszi.
- Ugyanezen a napon megkezdődik a határon túli beiskolázási támogatások kiszállítása is, első körben egy Erdélybe induló szállítmánnyal, melynek célba juttatásában Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete személyesen is részt vesz.
Ne feledjék: sok kicsi sokra megy! Továbbra is várják a hívásonkénti 250 forintos felajánlásokat a 1353-as adományvonalon - írja az Ökumenikus Segélyszervezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


