Mindent megtettek
Répássy: a kormány felkészült a devizahitelesek védelmére
A kabinet mindent megtett azért, hogy a pénzintézetek által indított, most megkezdődött devizahiteles perekben az állammal szemben igényt érvényesítő bankok "alulmaradjanak".
2014.08.22 15:45MTI
freedigitalphotos.net/khunaspix
A kormány felkészült a devizahitelesek védelmére - mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
A kormányszóvivő pedig azt közölte, hogy a mai nap megmutatta, hogy sikerrel meg tudják védeni a devizahiteleseket a bankokkal szemben.
Az államtitkár kifejtette: a kabinet mindent megtett azért, hogy a pénzintézetek által indított, most megkezdődött devizahiteles perekben az állammal szemben igényt érvényesítő bankok "alulmaradjanak", az Országgyűlés által júliusban elfogadott törvény ugyanis egy sajátos perjogi konstrukciót ír elő, megfordítva a bizonyítási terhet, azaz nem az ügyfeleknek kell bizonyítaniuk, hogy tisztességtelenül jártak el velük szemben, hanem a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el. Mindez a Kúria döntésén alapul - tette hozzá.
Az igazságügyi tárca államtitkára hangsúlyozta: a jogszabály egyértelmű feltételeket, szabályokat és határidőket állapít meg. Ha ezeket betartják az eljárásban, akkor nem lehet kétséges a devizahitelesek érdekeinek érvényre juttatása, hiszen a törvény abból indul ki, hogy a tisztességtelenül szerzett előny, haszon visszajár a devizahiteleseknek - magyarázta. Répássy Róbert szerint a kormány nem tesz mást, mint hogy biztosítja a bankokkal szemben a devizahitelesek védelmét.
Kurucz Éva kormányszóvivő péntek délután közölte: a kormány minden eszközzel segíti a bajba jutott családokat. Mint írta: "a mai nap megmutatta, hogy sikerrel tudjuk megvédeni a devizahiteleseket a bankokkal szemben".
A Fővárosi Törvényszék pénteken elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Az államtitkár az ítéletet nem kívánta kommentálni, azt azonban megismételte: a júliusban elfogadott törvény egyértelmű, pontosan követi a Kúria döntését. Ha az alacsonyabb fokú bíróság a Kúria döntésének megfelelően, annak szellemében jár el, akkor várható, hogy tömegesen elutasítják majd a bankok kérelmét - mondta Répássy Róbert. .
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


