Devizahitelek
Együtt-PM: a kormánynak lenne lehetősége megoldani a devizahitelesek ügyét
Az Együtt-PM véleménye szerint a kormánynak lenne módja és lehetősége, hogy megoldja a lakossági devizahitelezés összeomlása nyomán kialakult válságot, de ezt nem teszi meg, ehelyett csak az időt húzza, hárít, és ujjal mutogat másokra.
2014.08.22 15:40MTI
freedigitalphotos.net/anankkml
Közleményükben úgy fogalmaznak, hogy a devizahitelek ügyében nincs mire várni, mert az "árfolyamrés tisztességtelen, a pénz visszajár a magyar embereknek".
Hozzáteszik, hogy ugyanígy semmis lesz az egyoldalú kamat- és díjemelés is. A szövetség azt is kijelenti, hogy a kabinet ráadásul folytatja forintot gyengítő gazdaságpolitikáját, "mely ennek a válságnak a kialakulásához vezetett", miközben a növekedés lehetőségeit is lerombolja.
A Fidesz 2010-es hatalomátvétele óta a forint 265-ről 315-re gyengült az euróhoz, 185-ről 265-re a svájci frankhoz képest - hívják fel a figyelmet. Az Együtt-PM szerint erősebb forintra, stabilabb gazdasági környezetre van szükség, a devizahiteleseknek pedig valódi megoldásokra - írják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


