Önkormányzat 2014
A DK minden megyében állít önálló közgyűlési listát
Budapesti kompenzációs listájukat Gy. Németh Erzsébet korábbi szocialista országgyűlési képviselő és fővárosi frakcióvezető vezeti.
2014.08.22 12:17MTIA Demokratikus Koalíció (DK) valamennyi megyében önálló megyei közgyűlési listát állít és létrehozza saját pártalapítványát - ismertette az ellenzéki párt elnökségi ülésének több döntését szóvivőjük.
Gréczy Zsolt közleményében azt írja, hogy budapesti kompenzációs listájukat Gy. Németh Erzsébet korábbi szocialista országgyűlési képviselő és fővárosi frakcióvezető vezeti.
A párt valamennyi budapesti kerületben önállóan állít vagy más pártokkal közösen támogat polgármesterjelölteket - teszi hozzá.
A DK Új Köztársaságért néven létrehozza alapítványát, amelynek elnöke Kolber István korábbi miniszter és országgyűlési képviselő lesz, kurátorai Arató Gergely korábbi államtitkár és Niedermüller Péter európai parlamenti képviselő. A szöveg szerint az alapítvány többek között gyakornoki rendszert, fiatalok számára politikusi képzést, roma felzárkóztatási programot, konferenciákat, könyvek kiadását tervezi. A képzési feladatokat Sebián-Petrovszki László pártigazgató és Kósáné Kovács Magda korábbi szocialista európai parlamenti képviselő felügyeli.
A Demokratikus Koalíció szeptember 6-án tartja meg "Az ellenállás napja" című következő tüntetését, majd ősszel, az önkormányzati választás után várhatóan megrendezi éves kongresszusát - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06