Ki, mikor, mit
Fidesz: az államadósságot "a bukott baloldal" duplázta meg
"A bukott baloldali kispártok voltak azok, akik megduplázták az államadósságot" - közölte a Fidesz azt követően, hogy az ellenzéki pártok bírálták a legfrissebb államadósság-adatokat hétfőn.
2014.08.18 16:46MTIA Fidesz közleményében azt írta ezekről a pártokról: kormányzásuk alatt az országot nyakig eladósították, az államadósságot 8300 milliárd forintról 22 ezer milliárd forintra, a GDP 53 százalékáról 85 százalékra emelték, ráadásul mindezt devizában tették. Veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikájukkal az országot tönkretették és kiszolgáltatták - fogalmazta.
Emlékeztetettek arra: a Fidesz-kormány 2010 óta törleszti az adósságot, jelenleg az államadósság csökkenő pályán van, függetlenül a második negyedéves adatoktól.
Hozzátették: Magyarország az elmúlt négy évben visszafizette az IMF-hitelt, visszaszerezte gazdasági önrendelkezését és ma hitelek nélkül képes finanszírozni magát.
Az ország pénzügyileg stabil - írták -, négy éve 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, "tavaly kiszabadultunk a baloldal hibái miatt kilenc évig húzódó túlzottdeficit-eljárás alól", a gazdaság tartós növekedési pályára állt és rekordokat dönt a foglalkoztatottság - emlékeztettek.
A Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett gyorsjelentése szerint az államháztartás adóssága június végén a GDP 85,1 százalékát tette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06