Önkormányzat 2014
Szilvágyi László az LMP XV. kerületi polgármesterjelöltje
Szilvágyi László önkormányzati képviselőt indítja a Lehet Más a Politika (LMP) XV. kerületi polgármesterjelöltként.
2014.08.17 21:01MTI
freedigitalphotos.net/adamr
Az LMP tájékoztatása szerint Csárdi Antal, a párt főpolgármester-jelöltje Szilvágyi László vasárnapi budapesti bemutatásán elmondta, hogy a képviselő munkája és kezdeményezései eddig is fontos szerepet játszottak abban, hogy az önkormányzat ne a helyiek elől elzártan működjön, és ennek továbbviteléért vállalja immár a polgármester-jelöltséget is.
Közleményük szerint Szilvágyi eddigi eredményei, a szociáliskölcsön-rendelet és a komposztálási program mutatják, hogy olyan jelöltről van szó, aki a helyben élők ügyeinek megoldását tartja szem előtt.
Az LMP főpolgármester-jelöltje és a polgármesterjelölt egyetértettek abban, hogy a főváros megújulásának kulcsa az, ha a kerületek és a budapesti önkormányzat képesek együttműködve, közösen dolgozni az ott élők problémáinak megoldásáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


