Repültek
MSZP: mennyibe fájt nekünk a Gripen-propaganda?
Az MSZP véleménye szerint a honvédséget pártpolitikai propagandára használták, amikor a Honvédelmi Minisztérium megszervezte, hogy Gripen vadászrepülőgépek húzzanak át a Ferencváros stadionja felett.
2014.08.12 12:44MTI
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Demeter Márta, országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy "ezzel a Fidesz átlépett egy határt", és arról beszélt: a "vasárnapi attrakció" a legszerényebb számítások szerint is legalább 30 millió forintjába került az adófizetőknek. Gyenge érvnek és félrevezetésnek nevezte, hogy a gépek egy állami beruházás ünnepsége miatt szálltak fel, ahogy azt is, hogy a repülés beleszámít a pilóták gyakorló- és repült idejébe.
A vasárnapi esemény újabb kérdéseket vet fel - folytatta a politikus, aki korábban az ügyben már kérdésekkel fordult a honvédelmi tárca vezetőjéhez. Például azt, hogy pontosan mennyibe került a Gripenek repülése, azok pilótái milyen kiképzési tárgykör szerinti repülést hajtottak végre, illetve hogy ki dönti el, hogy a ezek a gépek a jövőben milyen rendezvényeken "valósíthatnak meg áthúzást" - sorolta.
Az MSZP elvárja: a Honvédelmi Minisztérium azzal foglalkozzon, hogy az elmúlt négy év hibás honvédelmi politikáját követően végre érdemben javítsa a katonák élet- és munkakörülményeit, és tartsa fent a honvédség azon képességeit, amelyet a megszűnés határára sodortak - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


