200 millió
Andrássy úti tűz: két hét múlva lezárul a veszélyelhárítás első üteme
A VI. kerületi önkormányzat szerint két héten belül befejeződik az Andrássy úti épület veszélyelhárításának első üteme, már kiírták a következő ütemre vonatkozó közbeszerzési pályázatot.
2014.07.30 17:18MTI
Fotó: MTI/Kovács Attila
Szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az előzetes számítások szerint mintegy 200 millió forintba kerülő munkák finanszírozását a múlt heti képviselő-testületi döntés alapján az önkormányzat előzetesen magára vállalta, miközben az épületben mindössze alig több mint tízszázalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik.
Közölték, hogy a kivitelező eltávolította az elszenesedett szarufákat, feltakarította az utcára hullott bádoglemezdarabokat, üszkös tetőelemeket, palákat, elkészítette a sarkon álló oromdíszek rögzítéséhez szükséges acélszerkezetet.
Az Andrássy úton már a múlt héten teljes szélességben megindulhatott a forgalom, járhatóvá válik az átmenő forgalom számára a Felső erdősor és a Szív utca, de munkaterületként és védőzónaként az épület körüli járda, a Felső erdősor és a Szív utca egy-egy forgalmi sávja továbbra is zárva marad. Szerdától ismét megáll a Kodály köröndön a kisföldalatti, a 105-ös és 979-es busz.
Kitértek arra is, hogy az elmúlt napokban a lakók közül harmincan költözhettek be teljesen felszerelt apartmanokba, több családnak ideiglenes otthonként az önkormányzat és az OTP saját tulajdonában lévő lakást kínált fel, a lakók egy része pedig önállóan keres megfelelő albérletet, amelyet szintén fizet a kerület. Terézváros önkormányzata erre a célra harmincmillió forintot különített el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


