Újabb feladatokat kapott
Lázárnak még a nyelvstratégiára is lesz energiája...
Egy kiegészítéssel Lázár János irányítása alá került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is.
2014.07.18 08:28MTI
Forrás: youtube.com
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló június 6-ai rendelet és hozzá kapcsolódóan más kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály több miniszterre és állami szervre (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vonatkozóan tartalmaz részletszabályokat.
A rendelet értelmében Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, vagyis a Miniszterelnökségért felelős miniszter irányítja. Ugyancsak Lázár János felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért, és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat. Az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében - a rendeletben meghatározott kivétellel - előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat. A postaügyért viselt felelőssége keretében pedig előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat.
A kormányrendelet mellékletének kiegészítésével Lázár János irányítása alá került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is.
Trócsányi László igazságügy-miniszterre vonatkozóan a rendelet rögzíti: az ő feladata, hogy összehangolja az Európai Unió jogának megfelelés céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet. Ennek keretében "a kormány eljárás tárgya szerint felelős tagjával együttműködve" ellátja a kormány képviseletét az EU-jog megsértése miatt indult eljárásoknak az Európai Unió Bírósága előtti eljárást megelőző szakaszaiban, koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti és benyújtja a beadványokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


