LMP, Budapestről
Finoman fogalmaznak, de azt mondják: Lázár hazudik
"A kohéziós alap forrásaiból megvalósított közlekedési beruházások esetében nincs olyan korlátozás, hogy a központi régióban ne lehetne forrásokat felhasználni."
2014.06.13 12:22MTI
Forrás: Együtt-PM
Az LMP szerint hamis a Miniszterelnökség érvelése, amelyik arra hivatkozik, hogy brüsszeli szabályok akadályozzák a budapesti projektek elindítását.
Az ellenzéki párt politikusai pénteken sajtótájékoztatón arra reagáltak, hogy az Index hírportál csütörtök délután azt írta: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter magához vonta a rövid és középtávú budapesti uniós projekteket, és azokat "lehúzta a listáról". A Miniszterelnökség erre azt közölte, a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás felhasználását a fővárosban. A forráselosztás tekintetében "elmentünk a falig", a kormányzat álláspontja szerint egy felelős városvezető ebben a helyzetben egyet tehet, Brüsszelbe utazik lobbizni - írták.
Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője újságírók előtt hamisnak nevezte a Miniszterelnökség érvelését. A kohéziós alap forrásaiból megvalósított közlekedési beruházások esetében nincs olyan korlátozás, hogy a központi régióban ne lehetne forrásokat felhasználni és csak a háromszázalékos átcsoportosítás pénzei állnak rendelkezésre - jelentette ki.
Heltai László azt mondta, nem tudják pontosan, hogy milyen projekteket állítottak le, információik sajtóhírekből származnak.
Az LMP azt követeli, hogy tárják a nyilvánosság elé a Brüsszelbe megküldött operatív programokat, azokról folytassanak le egy társadalmi vitát, a Fidesz pedig ne élezze tovább a Budapest és a vidék közötti ellentéteket - mondta Schmuck Erzsébet.
Az LMP országgyűlési képviselője kijelentette: Budapesten vannak olyan közlekedési feladatok, amelyek elhalasztása vagy elmaradása "emberéleteket követelhet". Példaként említette, hogy a 3-as metró és a kisföldalatti is azonnali felújítást igényel. Ezért az LMP követeli, hogy a kormány akár uniós, akár hazai forrásokból, de oldja meg a problémát - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


