Tárki-felmérés
"Az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát "
Továbbra is magas az idegenellenesek aránya Magyarországon, olvasható ki hazai kutatási eredményekből. A pirézellenesség kissé csökkent.
2014.07.16 13:45MTIA Tárki felmérése szerint 2014 áprilisában a felnőtt lakosság 39 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthető állítást, hogy "az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát". A megkérdezettek 10 százaléka tekinthető idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni. A többség, a megkérdezettek 51 százaléka mérlegelő a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében - olvasható a kutatás összefoglalójában.
A Tárki 1992 óta rendszeresen végez kutatást az idegenellenességről. Adataik szerint az idegenellenesség mértéke 1992-ben 15 százalék körüli volt, 1995-ig folyamatosan növekedett, 1995-ben már 40 százalék közelében volt. Ezután az idegenellenesség mértéke ingadozott, 1996-ban például 20 százalék alá csökkent, majd 2001-re 40 százalék fölé emelkedett. Az idegenellenesség mértéke 2002 óta 2011-ig kisebb ingadozások mellett meglehetősen stabil, 24-33 százalék közötti volt.
2012-ben a korábbi évekhez képest megnőtt az idegenellenesek aránya, ismét megközelítette a 40 százalékot, és ez 2013 után 2014-ben is magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga volt.
A Tárki vizsgálta azt is, hogy az úgynevezett mérlegelők körében hogyan változik a különböző menedékkérők befogadását elutasítók aránya, eszerint - a románok kivételével - folyamatosan csökkent a potenciális menedékkérők befogadását elutasítók aránya, ideértve az igazán ártalmatlan pirézeket is. (A piréz egy kitalált népcsoport, amellyel a Tárki kutatói a reflexszerűen jelentkező idegenellenesség mértékét vizsgálják 2006 óta.)
A pirézek elutasítottsága a Tárki felmérése szerint 2007-ben 68 százalék volt, ez 2014-re 60 százalékra csökkent, a kínaiak elutasítottsága 81 százalékról 67 százalékra, az araboké 87 százalékról 78 százalékra csökkent hét év alatt. A mérlegelők körében a románok elutasítottsága 2007-ben 77, 2010-ben 63 százalék volt, 2014-ben pedig ez az arány 70 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06