Tűz a tetőn
Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy úti házat
Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy úti tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem térhetnek vissza oda. Egy melegedőben és egy iskolában biztosítanak számukra szállást.
2014.07.15 20:39MTI
Kép: Facebook user Tóth Richard
A katasztrófavédelem honlapjára kedden este feltett közlemény szerint az Andrássy út 83-85 szám alatti épületet, amelynek tetőszerkezete felújítási munkálatok alatt kapott lángra kedden délután, előbb fel kell újítani, csak ezt követően térhetnek vissza a lakók otthonaikba.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét, ahol elszállásolhatják az ezt kérőket - tették hozzá.
A Derkovits Gyula iskolában pedig 40 ágy várja a lakókat. Egyelőre 15-en várakoznak, de nem tudni, hogy végül hányan veszik igénybe a felajánlott segítséget. Az épületet eközben továbbra is oltják, de most már belülről - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


