Ellentüntetőt szedtek le egy kamion tetejéről
Budapest Pride: garázdaság miatt indult eljárás biztonsági őrök ellen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csoportosan elkövetett garázdaság miatt eljárást indított az ellen a három biztonsági őr ellen, aki a szombati Budapest Pride felvonuláson, az Oktogonnál eltávolított egy kamionra felmászó ellentüntetőt a jármű tetejéről.
2014.07.07 20:57MTI
A tájékoztatás szerint a rendőrség azonosította és elfogta a három férfit, és őrizetbe is vették őket. Hozzátették: azt a férfit, aki felmászott a kamionra, még a helyszínről előállították, ugyancsak őrizetbe vették, és rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indítottak ellene.
A rendőrség kezdeményezte férfi bíróság elé állítását. A BRFK rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indított az ellen az ellentüntető ellen is, aki Hősök terénél felállított kordont átugrotta és szitkozódott.
A férfit a helyszínről szintén előállították. További három ellentüntetőt azonosítottak azok közül, akik áttörték a felvonulás biztonsága érdekében felállított kordont a Hősök terénél, és berohantak az elzárt területre.
El is fogták őket, és csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük. Mindhármukat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra - közölte a rendőrség.
Hírportálok híradása szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom 50-100 ezer forint pénzjutalommal díjazza azokat, akik hiteles információval tudnak szolgálni a kamionra felmászó férfit eltávolító biztonsági őrök kilétéről. Videofelvételek tanúsága szerint az egyik biztonsági őr többször belerúgott a kamion tetejére felmászó ellentüntetőbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06