Tekintet nélkül
KDNP: A Pride a példa - szólásszabadság van
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a hétvégi melegfelvonulás is jelzi, hogy Magyarországon biztosított a szólásszabadság és a békés gyülekezés szabadsága - világnézetre és hovatartozásra tekintet nélkül.
2014.07.07 13:45MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Serge Bertasius Photography
Ezt a kisebbik kormánypárt közölte hétfőn, kiemelve: a homoszexuálisokat jogilag nem éri hátrányos megkülönböztetés, azonos állampolgári jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, mint heteroszexuális társaik.
Amit a KDNP a múltban és a jövőben is felháborítónak tart, az a tudatos politikai provokáció érdekvédelmi köntösbe bújtatva - írták. Rendkívül visszásnak tartják, ha azok, akik toleranciát követelnek, mások vallási meggyőződését nem tisztelik, hanem azt, akár nemzeti szimbólumokkal együtt, nyilvánosan gúnyolják - tették hozzá.
A menet egyes tagjainak a keresztény jelképeket besározó megnyilvánulásai minden jóérzésű embert sértenek, a vallásosakat pedig kifejezetten felháborítják, a szervezőknek pedig sajnos évek óta nincs szándékuk vagy erejük, hogy ezen provokálókat kiszűrjék a menetből - fogalmaztak.
Megerősítették: a KDNP természetjogi alapon továbbra is ellenzi az azonos neműek házasságát, amelyet az alaptörvény is kizár, és a gyerekek érdekeire figyelemmel nem fogadják el a meleg párok örökbefogadásának engedélyezését sem. Vallják, hogy a férfi és nő egységére épített család a társadalom legalapvetőbb építőköve, a családok támogatása pedig az állam egyik legfőbb feladata. A keresztény értékeket nem a változó divatok, hanem a kétezer éve továbbélő hagyomány táplálja - írta a KDNP, hozzátéve: "e téren véleményünk szabad kinyilvánításának jogát alapvetőnek tartjuk és álláspontunk tiszteletben tartását mindenki mástól is elvárjuk".
A Budapest Pride Fesztivál felvonulását szombaton tartották. Ulrike Lunacek, az Európai Parlament (EP) alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjai az európai, így a magyar társadalomnak is fontos szereplői. A felvonulást ellentüntetők próbálták megzavarni, a rendőrök nagy erőkkel biztosították a rendezvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


