Orbán Viktor hálátlan?
A Fidesz, és Orbán Viktor hálátlanságát emlegeti a Jobbik vezére
A szélső jobboldalon sűrűsödnek az olyan levélváltások, amelyek nem elsősorban a címzetthez szólnak. Kérdés, ez hogy direkt kommunikációs eszköz, vagy pedig "csak" véletlenül alakulnak így a dolgok.
2008.08.24 12:07Vasárnapi HírekA Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (a HVIM, Toroczkay László nevéhez fűződő Árpád-sávos szervezet) korábbi nyílt levelét Tőkés László református püspöknek adresszálta és ebben emlékeztette arra a támogatásra, amelyet az EP tagjává történt megválasztásához nyújtottak: a levelet tiszteletbeli elnökként Toroczkay, valamint „erdélyi vezetőként” Lokodi Ferenc Attila, a HVIM alelnöke írta alá. Az Árpád-sávosok levele baráti hangvételű volt és ugyanez a tónus jellemzi Tőkés nyílt levelét, amelyet az Orbán Viktor szövetségesének tartott egyházi vezető Lokodinak írt, kitérve viszonyára ezzel az Árpád-sávos szervezettel.
„Küzdelmetek egyetlen komolyabb kritikája az lehetne, hogy amennyiben Ti túlságosan előre mentek, akkor fennáll a veszélye a többiektől való elszakadásnak. Ez például a Jobbik esetében a nemzeti derékhaddal való szembekerülésig terjed, ami nem feltétlenül használ közös ügyünknek”.
Ez utóbbi nyílt levél kiverte a biztosítékot Vona Gábornál, a hazai szélsőjobb feltörekvő pártjának első emberénél, aki egyébként Lokodi barátja. A püspök véleménye a Jobbikról – ez tűnik ki Vona soraiból – egybeeshet valaki másnak a véleményével: „Szavai egybecsengenek a Fidesz azon véleményével, amely szerint folyamatos és gyors erősödésünkkel megosztjuk a jobboldalt… Püspök Úr aggodalmait eloszlatandó, meg kell említenem, hogy a Jobbik mindig tudta, melyik helyzetben, mit diktál a nemzeti érdek. Tudjuk, mit jelent az összefogás… 2006-ban, az első forduló eredménye után, amikor mind az MDF, mind a MIÉP hallgatott, egyedül a Jobbik volt az, aki azért kampányolt, hogy szimpatizánsai a második fordulóban menjenek el szavazni és X-üket a Fidesz neve mellé tegyék. Köszönetet azóta sem kaptunk, és ugyan ezt nem is vártuk el, de azt a polgári viselkedés szabályai talán megkívánták volna” – írja a Jobbik és a Magyar Gárda vezére, kérve egyben Tőkést, „imáival is segítsen bennünket abban, hogy a keskeny ösvényről soha le ne térjünk.” További részletek itt!
Kapcsolódó írások:
- Hitelesítette a Jobbik elnökének népszavazási kezdeményezéseit az OVB
- Segély, munka és közbiztonság: népszavazást kezdeményez a Jobbik
- Együtt demonstrált a Jobbik, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg
- Jobbikos tüntetők miatt berekesztették a Fővárosi Közgyűlés ülését
- Fekete fóliával takarta le a Jobbik Ho Si Minh szobrát Zalaegerszegen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


