Kerékpárút-fejlesztés
Kerékpárutat terveznek Oroszlány és Tatabánya között
A nyomvonal megvalósíthatósági tanulmányát július 31-ig készítik el, az engedélyezési terv leadási határideje 2015. január 31.
2014.06.24 21:57MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Supertrooper
Oroszlány önkormányzata 37 millió forintot nyert el az Oroszlány-Tatabánya közötti kerékpárút tervezésére. Az útvonallal érintett településekkel együttműködési megállapodást kötnek a munkálatok elősegítésére - döntött kedd esti ülésén a város képviselő-testülete.
Takács Károly (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, az Oroszlányból induló út teljes hossza 15 kilométer, és a majki műemlékegyüttes felé is elágazik, Tatabányát a Tatára vezető kerékpárút kezdőpontjánál éri el.
A nyomvonal megvalósíthatósági tanulmányát július 31-ig készítik el, az engedélyezési terv leadási határideje 2015. január 31. Az Oroszlány-Tatabánya szakasz tervezése egy nagyobb projekt része, amelyben a Pons Danubii Szlovák-Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a szlovákiai oldalon Komarno és Karva között 25 kilométer hosszúságban kerékpárút épül, valamint elkészítik az Almásfüzitő és Süttő közötti szakasz terveit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


