Paks ellátása bizonytalan
Nem jár az atomvonat
Pillanatnyilag "nem jár az atomvonat", azaz nem érkeznek vasúti szállítmányok Oroszországból az atomerőműveket működtető üzemanyaggal.
2014.06.19 07:25MTIA Népszabadság pontosan meg nem nevezett forrása szerint ezt az információt osztották meg a képviselőkkel a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülésén.
A lap úgy tudja: Románián kívül a térségben működő összes atomerőmű Oroszországtól vásárolja a fűtőanyagot.
A keddi bizottsági ülésen a Népszabadság szerint elhangzott: egyrészt a fegyveres konfliktus és a bizonytalan hatalmi viszonyok miatt nem közlekednek az atomvonatok, másrészt viszont "nincs gond", mert üzletileg az összes érintett ország (Ukrajnát is beleértve) a megoldásban érdekelt és már keresik az alternatív útvonalakat.
A Népszabadság felidézte: a vonatkozó magyar jogszabály szerint az erőműnek kétévnyi működésre elegendő fűtőanyagkészlettel kell rendelkeznie.
Korábbi sajtóhírekre hivatkozva a lap azt írta: 2011 decemberében keresztülment egy atomvonat Kiskunhalason Baja felé, vagyis az erőmű irányába, vagyis kétéves terminusokkal számolva 2015 decemberében lenne aktuális a szállítás amennyiben a 2013-as tavaly év végén rendben lebonyolódott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


