Vonatkimaradások, késések
Sztrájkolnak az olasz vasutasok pénteken
Az olasz vasúthálózaton június 13-án, pénteken 9 órától 17 óráig sztrájkolnak a vasutasok, ezért vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre és késésekre kell számítani.
2014.06.12 12:25MTI
freedigitalphotos.net/samurai
A Mávinform tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés miatt az utasok lemondhatnak utazásukról az Olaszországba, illetve Olaszországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel.
A Mávinform arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben az utazásról nem mondanak le, és a sztrájk miatt nem jutnak tovább jegyeik záradékolásáról gondoskodjanak. A jegyek visszatérítését az utasok a jegykiadó ország ezzel megbízott jegykiadó helyein, általában a nemzetközi pénztáraknál kérhetik.
A MÁV-START gondoskodik arról, hogy a Magyarországon váltott jegyeket és ebben az esetben az ülőhelyjegyeket is, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatéríthetik az utasoknak, vagy más időpontra érvényesítik a menetjegyet.
A Mávinform javasolja az utasoknak, hogy olaszországi útjuk megkezdése előtt a közlekedésről érdeklődjenek a nemzetközi tudakozóknál, vagy a MÁVDIREKT 40-49-49-49-es telefonszámán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


