Nemcsak favágás
Közmunkásokat az erdőbe!
Több mint nyolcszázan jutnak ideiglenes munkához a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt.-nél a közfoglalkoztatási programban szeptember végéig.
2014.06.17 08:36MTISzalacsi Árpád, a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. vezérigazgatója kedden elmondta, hogy a téli, hathónapos programban átlagosan 545 embert foglalkoztattak, májustól viszont 815-nek adnak munkát az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben.
Hajdú-Bihar megyében harminc településről 465, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg hatvan községéből és városából 350 közfoglalkoztatott dolgozik a nyáron napi nyolc órában.
A program költségvetése 445,5 millió forint, az összeg teljes egészében a Belügyminisztérium támogatása.
A forrás a bérekre és járulékokra, munka- és védőruhára, a munkába járás költségeire, alkalmassági vizsgálatra, szervezési költségekre, valamint a munkaeszközök beszerzésére használható fel.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint az elmúlt évekhez hasonlóan, a közfoglalkoztatási programhoz oktatás is kapcsolódik. A megyei munkaügyi hivatalok szervezésében várhatóan nyolcvanketten kisgépkezelési tanfolyamon vehetnek részt június közepétől.
Az alkalmazottak a legnagyobb óraszámban az allergén növények, így a parlagfű irtásában vesznek részt. Emellett például felújítják a kihelyezett közjóléti eszközöket és hulladékot gyűjtenek.
A Nyírerdő Zrt. tavaly 4,615 milliárd forint árbevételt ért el. Egy évvel korábban 4,481 milliárd forint volt a bevétele, a növekedés mértéke 3 százalékos volt.
A társaság ezzel a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság között az ötödik lett, a Bakonyerdő, a Zalaerdő, a somogyi Sefag, valamint a kiskunsági Kefag Zrt. mögött.
A nyírségi erdészet nyeresége 250,5 millió forint volt, szemben a 2012-es 231,9 millióval. Ezzel a Nyírerdő Zrt. a Zalaerdő Zrt. (527,4 millió forint) mögött a második az adózott eredményt illetően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


